Római kori nyomozós csapatépítés

A résztvevők egy rövid történelmi ismertető segítségével „visszarepülnek” a III. századba, majd római és barbár csapatokat alkotnak, hogy megoldjanak egy római kori rejtélyt.
A résztvevők egy rövid történelmi ismertető segítségével „visszarepülnek” a III. századba, majd római és barbár csapatokat alkotnak, hogy megoldjanak egy római kori rejtélyt.

Ezt követően, az általunk előre kinyomtatott, ókori római és barbár sisakjaikat kivágják, ki is festhetik, majd méteres anyagokból palástot vesznek fel magukra (felkészülési idő:10-15-30 perc).

Ha készen vannak, megkapják az első instrukciót, a csapatok külön útvonalon indulnak el, hogy megfejtsenek egy ókori, római rejtélyt.

A csapattagok együtt, ugyanakkor a másik csapattal versenyezve a titok után kutatnak, játékos feladatokat hajtanak végre, pontokat gyűjtenek, fotókat készítenek magukról, miközben megismerhetik Kisoroszi kiemelten szép látványosságait, emlékműveit, helyi nevezetességeit, gyönyörű panorámáit, kocsmáit. A kincseket különböző helyszíneken találják meg a versenyzők, ahova térképpel és rejtvények megfejtésével tudnak eljutni. A falut megismerő játék során a játékosok bejárhatják Kisoroszit, ismereteket nyerhetnek erről a csodálatos településről. A kincskereső, nyomozós játékok segítenek összehozni a munkatársakat és hatékonyan gyakorolhatják a feladatok közös megoldását, az együttműködést.

Javasolt: Olyan cégeknek, családoknak, baráti társaságoknak, akik izgalmas kincskereséssel, rejtvények megfejtésével szeretnék fejleszteni a csoportkohéziót, az együttműködést, a kommunikációt. Kalandos feladatok megoldásával szeretnék bejárni és megismerni ezt a csodálatosan szép falut, Kisoroszit.

Időtartam: 2 óra

Ajánlott öltözet: kényelmes ruha, cipő

Balogh Judit

Szeretettel üdvözlöm honlapomon!

Coach, tréner, mediátor, mentálhigiénés szakember, stb. vagyok. Nagy tapasztalattal rendelkezem csoportos és egyéni foglalkozások, programok vezetésében, rendezvények szervezésében, egésznapos csapatépítések komplex szervezésében és lebonyolításában.

A Dunakanyarban élek, ezért ismerem a helyszínek adottságait, számos programlehetőségeit, szállás és vendéglátás kínálatát.

Készséggel állok rendelkezésére! smile

https://csapatepites-dunakanyar.hu.hu/rolam/

Telefon

+36 20 330 6070

Email cím

info@csapatepites-dunakanyar.hu


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/csapat03/public_html/wp-includes/functions.php on line 5471