Csapatépítő bográcsozás

főzés, sütés, alkotás

A közös főzés egy izgalmas és kreatív elfoglaltság, amely kikapcsolja, összehozza és szórakoztatja a csapattagokat.

A közös főzés egy izgalmas és kreatív elfoglaltság, amely kikapcsolja, összehozza és szórakoztatja a csapattagokat. Miközben finom ételeket főznek közösen, egymással kommunikálnak és együttműködnek.

A program kiegészíthető vidám vetélkedővel, amely során a résztvevőknek főzéssel kapcsolatos feladványokat, játékokat kell teljesíteniük. A feladatok és főzőverseny eredményei által születik meg a győztes csapat, amely díjazásban is részesül. Eredményhirdetésre a játék során elkészített étel elfogyasztása előtt kerül sor.  A program italcsomaggal is összeköthető.

Kombinált program esetén a szükséges összetevőket a délelőtti játékos program során megszerzett kuponokkal lehet kiváltani, amely még izgalmasabbá teszi a feladatokat.

Kinti és benti lehetőségek is vannak.

  • Többfogásos menü elkészítésében mindenki egyenlően részt tud venni. 4-6 fős csapatokban külön – külön készítik el az ételt, amelyekből összeáll a többfogásos vacsora, amely pontozásra, majd később elfogyasztásra kerül.
  • Egyfogásos étel készítésében a csapat minden tagja részt tud venni, együtt vágják fel az alapanyagokat, főzik meg az ételt, közösen alkotják meg egy ebédet, vagy vacsorát a csapat tagjai számára.
  • Húsvéti tojásfestés, Karácsonyi mézeskalács készítés is kiváló csapatépítő tevékenység, amely során a csapattagok együtt, vagy csoportokban versenyezve az adott ünnephez igazítva készítik el a remekműveket.
  • Bográcsos csapatépítő verseny a Szigetcsúcson

A versenyzők kisebb csapatokban, festői környezetben a Szigetcsúcson kijelölt helyeken, külön-külön készítik el az előre meghatározott ételt (slambuc, pörkölt, gulyásleves, paprikás krumpli, stb.).

A legfinomabban elkészített étel nyer, díjat kap. A pontozás után az étel a helyszínen elfogyasztásra kerül.

A főzéshez való összetevőket (étel-ital), eszközöket, bográcsokat a Rácz Fogadó biztosítja. A kitelepülést, a fagyűjtést, a tűzhely elkészítését, a tűzgyújtást, illetve főzést csoportok hajtják végre.

Javasolt: Olyan cégeknek, családoknak, baráti társaságoknak, akiknek fontos a csapatmunka, a csoporton belüli kommunikáció, együttműködés, döntéshozatal, problémamegoldás, illetve vidám, beszélgetős, borozgatós, borácsolós délutánban szeretnének részt venni. Illetve szeretnék izgalmas, nevettetős, játékos feladatokkal megfűszerezni azt.

Időtartam: 2-4 óra

Ajánlott öltözet: kényelmes ruházat, (fürdőruha, törölköző, naptej, szúnyogriasztó spray)

Balogh Judit

Szeretettel üdvözlöm honlapomon!

Coach, tréner, mediátor, mentálhigiénés szakember stb. vagyok. Nagy tapasztalattal rendelkezem csoportos és egyéni foglalkozások, programok vezetésében, rendezvények szervezésében, egésznapos csapatépítések komplex szervezésében és lebonyolításában.
A Dunakanyarban élek, ezért ismerem a helyszínek adottságait, számos programlehetőségeit, szállás és vendéglátás kínálatát.

Készséggel állok rendelkezésére!

https://csapatepites-dunakanyar.hu.hu/rolam/

Telefon

+36 20 330 6070

Email cím

info@csapatepites-dunakanyar.hu


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/csapat03/public_html/wp-includes/functions.php on line 5471